NándiLilypie Kids Birthday tickers

2009. március 31., kedd

továbbiakbana

úgy alakult a napunk, mint ahogyan azt kell is. Kettőkor lementünk sétálni, nagyon jó idő volt, főleg úgy, hogy teljes téli menetfelszerelés rajtunk volt :) Azért 2 órát sétafikáltunk Kisborsóval, aki végig szuszókált is. Elmentünk a bankba vettünk magunkhoz egy kis pénzmagot, és a piacon elköltöttük medvehagymára (biora, mert csak ilyen volt). Minden főzőblogon erről írnak, és én eddig nem is hallottam róla, hát ki kell próbálnom, holnap lesz a napja, ha Mr. K is akarja.
Persze pékségbe is bementünk, és mindenfélét összevásároltunk. Még véletlenül se vesszen el rólam egy deka se, ami esetleg a sétától leolvadna.
Hazajöttünk két játék között Kisborsó is evett 160ml-t és már szuszókál is megint.
Ma teljesen másképp jön ki a fürdés, mint tegnap, tegnapelőtt és azelőtt. ÓÓÓ szegény kisfiam, remélem veszed az akadályt.
Anyukámmal is beszéltem menet közben, húsvétra igérte magát, sonkával és minden egyéb húsvéti kellékkel felszerelkezve.

ébredés

Kisborsó tegnap megkapta az 5. adag tápszert 22 órakor, aztán el is aludt, még a büfit is úgy kellett kikönyörögni félálomban.
Ma viszont fél 5-kor kelt, és nem használt a betakarom, cumit beadom kombináció, hogy aludjon vissza. Megcsináltam 160 ml kajcsit, de etetés előtt orrszívás, mert nagyon szörcsögött. Amúgy újszülött kora óta szörcsög, de a védőnő szerint sok kisbaba van így, néhány hónapig.
Gondoltam is ezért is ébredt fel, de szinte semmi nem volt a nóziában.
Megette a kaja felét, majd annak a felét vissza is küldte egy szuszra. Aztán büfizett egy nagyot.
Pár perc után megint megkínáltam a maradék kajával, amit mohón befalt, óriásit büfizett és azóta szaporán csuklik, néha tüsszent. Mindehhez jókedve van, mosolyog és nagyokat kurjongat.
Én meg nem értem mi ez az egész hajnali mindenféle. Főleg a hányás, vagy bukás miatt aggódom, nem tudom ezt egyáltalán megérteni. Olyan volt, mintha ez is az szörcsögés miatt lett volna, mintha éppen folyt volna le az orrából a cucc, és a kettőt nem bírta nyelni egyszerre.
Szegénykém. Abbamaradt egy fél óra múlva a csuklás, lassan visszaalszik, apa pedig kel.

2009. március 30., hétfő

:)

Kisborsóval a lefekvés előtti bazseválással voltunk elfoglalva, amikor megszólalt a kaputelefon. Azt hittem a megrendelt könyveket hozza a posta. Megnyomom a gombot és belehallózok a kagylóba, a vonal másik végén közli velem egy kedves női hang, hogy ő xy és a gyámhivataltól jött.
Na gondoltam ezek máris rájöttek, hogy Kisborsónak tegnap csak 4* adtam enni.
(persze most olvastam: Orwell: 1984 )
Aztán folytatta és kiderült, hogy a szomszédhoz jött, de nincs otthon senki, és csak egy levelet dobna a levélszekrényébe, engedjem már be.... huh
Amúgy a szomszéd asszonyt már nagyon régen nem láttam, hónapok óta. A kutyájuk biztosan kimúlt már egy ideje, mert azt legalább a lánya mindig vitte sétálni, de már az sem. Szegény asszony mióta itt lakunk egyre rosszabb és rosszabb állapotba került, pedig akkor sem volt már 100-as amikor először találkoztunk vele.

evés

Na tessék a 2 órás etetésnél simán lecsúszott a 200ml. Most alszik Kismanóm, és nem mentünk le sétálni, mert olyan borult volt az idő, közben meg simán lemehettünk volna, mert nem esett és a szél sem fúj már. Ó nagyon jó, most még hétágra süt a nap is... Végre felért a katicabogárka és kinyitotta a meleget ;)
Holnap bepótoljuk az fix.
Apával elhatároztuk múlt hét végén, hogy változtatunk Kisborsó napirendjén, úgy hogy nem 9-kor kezdjük el fürdetni, hanem hamarabb az előző etetésnél, mert 9-re már mindenki ki van, mint a liba.
Tehát mire apa hazajön Mr.K, megeszi a vacsoráját és aztán kis játék után megyünk fürödni, aztán alvás és 10 óra körül jöhet az éjszakai etetés.
Tegnap már nem tartottuk, mert evés előtt gyorsan fürcsit rendeztünk, meg az óra átállítás is éppen most volt. Szegény gyerekben teljesen összekeverjük a sebességet.
Ma végképpen nem tudom hogy, hogyan fog kijönni a lépés, de semmi -képpen nem akarnám, hogy elromoljon a jól alvó, jól evő, tuti napirendet tartó gyerkőc, csak mert mi össze-vissza kisérletezgetünk :(

evés, alvás


Tegnap Márti mama születésnapját ünnepeltük, Kisborsó nagyon jól elbeszélgetett a mamával, aki alig akarta hazaengedni. :)
Mire hazaértünk már 4 órája, hogy nem evett Mr. K., ennek ellenére gyorsan még a fürdést lezavartuk apával, és utána 160 ml tejecskével kínáltuk meg, hogy 10 óra körül ébredjen fel még enni. 8-kor elaludt, és láss csodát, másnap reggel negyed 6-kor kért legközelebb enni.
Tehát 4* evett, összesen 710 ml-t. Vannak ám tartalékai a gyereknek, ezek szerint, amit bevethet így a tavaszi nagy fáradság idején. :)
Biztosan zajlik a következő fejlődési ugrás, vagy vmi, mert egyre kevesebbszer issza ki a cumisüveget fenékig, pedig ez nem volt jellemző eddig.
Mindezek ellenére szépen növekszik, éppen az imént válogattam át megint a ruhásszekrényét, és sok ruhácskát zacskóztam be amit már megint kinőtt :)

2009. március 28., szombat

bababörze

Kisborsó aktuális testsúlya: 6.400g 320g-ot hízott :)
Bababörzén, jól bevásároltunk Katival a gyerekeknek játékokat, ruhákat. Nagyon jók ezek a börzék, olcsón lehet mindenféle jó játékokat venni, és még retro rágókát is találtam, pont olyat amilyen az enyém volt, 100 Ft-ért.
Egy kislány az anyukájával árulta a régi játékait, Kati megvette a lányoknak a vasalóját 200 Ft-ért, amit a gyerek kapott meg. Annyira örült a kiscsaj a pénznek, biztosan új játékra gyűjt... ez is egyfajta módja a pénzhez szoktatáshoz...
Egy nagy szatyor játékkal állítottam haza, mert ráadásul a Réka és a Maja is küldtek csomó játékot Kisborsónak.
A Don Pepében, hirtelen felindulásból megszerveztük a Réka 5. szülinapi partiját, lefoglaltuk az asztal a 15 fős gyerekseregnek. Jövőre már Kisborsó is ott fog ülni az ünneplő tömegben.

2009. március 25., szerda

szerintem...

Nemrégiben olvastam IPM magazinban egy cikket amiben Czeizel doktor arról ír, hogy a lombikmódszer alkalmazása jelentősen korlátozza, sőt kiiktatja az ivarsejtek közötti versenyt, ami a természetes kiválogatódásnak a legfontosabb eszköze.
Szerintem ez nem így van, mert így is meg van adva a természetnek a lehetőség, a kiválasztásra.
A gyógyszeres beavatkozással egyszerre több petesejtet hoznak helyzetbe, de csak a legjobbak, kerülnek megtermékenyítésre. A hímivarsejtek közül is meg van adva az esély a leggyorsabbnak, hasonlatosan a természetes úthoz. Az ICSI módszernél pedig a biológus választja ki a legrátermettebb egyedet. Mindezek után újból a természet kezében a döntés, mert csak a legjobban osztódó szedercsírákat ültetik be, és ha ez nem lenne elég, még mindig nem biztos a siker.
Szóval, csak a legjobbak maradhatnak!

ultrahang

A Gézengúz Alapítványhoz volt ma időpontunk, hasi, koponya és csipő ultrahangra, Budakalászra.
Kisborsó nagyon jól viselte a vizsgálatokat, és minden rendben is van. Éppen csak odapisilt a vizsgáló asztalra, de szemük sem rebbent. Szerencsére, a nagy dolgot indulás előtt itthon intézte, mert bizonyosan szellőztetni kellett volna, és összetorlódnak az utánunk következők;)
" Vélemény: Negatív lelet."
A vizsgálatot Dr Várady Mária gyermekgyógyász főorvos, gyermekradiológus végezte, mindössze 8.000.-jó magyar forintért.
Viszonylag könnyen megtaláltok az Omszki tó partján a helyet, de akkora szél fújt, hogy bár csak kb 10m-t kellett menni a kocsitól a bejáratig, Kisborsó sírva fakadt. Minden gyereket futva hoztak a szülei.

2009. március 24., kedd

alvás



Kisborsó végigaludta az éjszakát! Este 10 órakkor feküdtünk le együtt és reggel 6-kor kelt apukájával, aki olyan rendi volt, hogy megint átvette a reggeli etetést, és anya tudott durmolni még egy kicsit.
Ez 8 óra hossza, barátok közt is, egy 10 hetes babától nagyon- nagyon szép teljesítmény.
Ezen kívül Kisborsó, már nagyokat mosolyog és kacag, valamint fél órát is gagyorászik ha úgy hozza úri kedve.

2009. március 23., hétfő

hétvége apa bárányfelhő

Olyan gyorsan eltelik egy hétvége, és apának megint dolgoznia kell menni :(
Apával teljes a család, és ezt nagyon jó átélni hétvégenként. Az is jó, hogy ilyenkor Mr. K felügyeletét is ketten látjuk el, sőt szombaton vagy vasárnap 11-13-ig "kimenőm" van, amikoris a Don Pepe helyi éttermére beülünk Katival kávézni, beszélgetni, vagy vásárolgatunk. Jövő héten pl bababörze.
Az egész bejegyzésből voltaképpen azt akarom kihozni, hogy tegnapról mára virradóra sikerült magamat kialudni, régóta először. Vasárnap este fél héttől fél kilencig aludtam, aztán megfürdettük Mr. K-t, vacsora és altatás után, én is eldőltem. Kisborsó ma reggel 5 órakor kért enni, amikor is apa kiugrott az ágyból, és engem visszanyomott. Fél kilenckor keltem ki. Szuper volt, köszi Apisz!
Még az időjárás is hozzátehetné a magáét, és lapozhatna már erről a nyomi szeles hideg időről, bárányfelhős napsugaras fix 20 fokosra.

2009. március 21., szombat

súly

03.20-án 6.080 g. 270g-ot hízott az elmúlt héten

2009. március 18., szerda

Koszmó

A legbiztosabb jele annak, hogy gyereked van, ha tudod mi az a koszmó!
Ameddig nem volt gyerekem, azt hittem a koszmó, a kosz becézése, mint pl a kaki helyett kakika.
De hála az Internetnek már tudom, hogy mivel állok szemben, bár ameddig a doktor néni, nem közölte, hogy koszmós a gyerek feje, addig nem vettem róla tudomást. Utána is kellett egy hét, hogy elhatározásra jussak, leszámolok a koszmóval.
Első pontban fürdés előtt 1 órával be kell olajozni a gyerek fejét. Hogyan amikor ideális esetben akkor alszik. Na mindegy beolajoztam és másfél, két órát aludt dunszttal a fején szegénykém.
Második pontban, fürdésnél lemostuk az olajat, rákentük a koszmó elleni babasampont, és aztán szépen felázott a nyomi koszmó.
Harmadik pontban a felázott koszmót lekefélgettem a fejéről.
Ez tegnap este volt és mára szép tiszta lett a buksija.
Úgyhogy már a koszmótól sem félek! he-he

séta

Tegnap megvolt az első sétánk, kettesben Mr. K-val. Majd egy órát sétálgattunk, ő végigaludta az egészet ahogy szokta :)
A ház körül sétáltunk, amikor figyelmes lettem egy másik baba mama párra, ők is a ház körül sétáltak, csak ellenkező irányba. Aztán bement a mi házunkba, ciki, de én senkit nem ismerek meg... Biztosan összefutunk még, de semmi remény, hogy felismerem brühahah
Délután magyar népmesét olvastam Kisborsónak, de annyira unalmas volt, hogy én ezt nem bírom, kell vmi jobb olvasmány. Toldi trilógia nincs meg a családi könyvtárunkban :(
Kisborsó egyre jobban szeretné a hüvelykujját használni cumi helyett, de sehogyan sem sikerül bevennie a szájába, mert még mindig legtöbbször ökölben van a keze, és így az egész öklét tunkolja a szájába. Remélem azért előbb utóbb sikerül neki, az a baj, hogy nagyon hamar felidegesíti magát és akkor beadom inkább a cumit :(
Amúgy a bal kezét tuszkolja a szájába, bal kezes lesz vajon, mint az apukája?
Ezen a képen mondjuk, pont sikerül :)

2009. március 16., hétfő

Tiszta orr

Végre ma sikerült Mr.K orrát kitisztítanom. Napok óta próbálkozom egy makacs fikusszal, de nem adta meg magát eddig. Mondjuk szerintem ez az orrszívók kudarca, az egyik olyan széles, hogy bele sem fér szegénykém orrlyukába, a másik ugyan belefér, de mégsem jártunk eddig sikerrel vele.
Állandóan tüsszögött, mert ott lifegett az izé, és nem moccant.

a jóslat

Kati anyukája nézegette Mr.K képeit, és a visszahajló ujjai láttán, megállapította, hogy jó kézügyességű művész ember lesz. Senkinek nincsenek ilyen ujjai a családban, érdekes is.

2009. március 15., vasárnap

súly

2009.03.13-án 5.810g
Minden pénteken mérjük a súlyát Mr.K-nak, a szerdai soron kívüli volt, a tanácsadáson.

Első játékbaleset



Mr.K. a babtornázó alatt erősített, amikor véletlenül elkapta az állvány egyik rúdját, és egy mozdulattal fejbe kólintotta magát. Katonadolog :)

Ünnep, ünnep hátán

Az egész szombaton kezdődött amikor Márti mamát kitüntette, a köztársasági elnök nevében a kulturális miniszter a Magyar Köztársaság Ezüst Keresztjével. Nagyon büszkék vagyunk a mamára, gratulálunk!
Szombaton március 15-e nemzeti ünnepünk, amikor is Mr. K-nak előadtam a Nemzeti dalt :) ha már úgyis elől volt a Petőfi kötet.
Végül a papa 67. születésnapját ünnepeltük meg.

2009. március 13., péntek

Mr K. vicceskedik

Tegnap este 8-kor etettük meg Mr. K-t, és aludt is utána szépen. 11-kor óvatosan picit felébresztettük és kellemes félhomályban etetni kezdtük. Ment is szépen minden terv szerint, de az utolsó kortyoknál Mr. K. 2 rottyatással úgy befosott, hogy még. Persze apával pukkadozva röhögtünk, az összes villanyt felkapcsoltuk, és mire Mr.K-t átöltöztettük és tisztába tettük, már dehogy akart aludni. 1 órakor aludtak el a fiúk, én már hamarabb kidőltem.

2009. március 12., csütörtök

János vitéz

A minap a tv paprikán a Bandi a hegyen c. műsort bámultuk este.
Bandi az őszi erdőben készült vmi kafa őzpöri elkészítésére, de előtte gondolta jópofa lenne ha Petőfi Itt van az ősz, itt van újra c. versének első strófáját elmondaná.
Nos nem sikerült pontosan elmondania, és ez egyből megütötte a fülemet, na nem mintha én annyi verset fújnék fejből, de amit tudok azt pontosan igyekszem előadni, főleg a tv-ben ;)
Ennek kapcsán, hogy igazoljam magam levettem a polcról a Petőfi kötetet. Ha már a kezemben volt belelapoztam és akkor paff János vitéz, na gondoltam ez kell Kisborsónak.
Nagyon jó olvasni én imádom, de már nem emlékeztem, hogy ez ilyen véres, simán elkel rá a 14-es karika, mégha szépen rímbe is van szedve.
Azért én még olvasom Kisborsónak, mert a ritmusát úgy veszem észre kedveli, és majd könnyebben tudja megtanulni ha oda kerül a sor a suliban, remélem. Na meg a magam szórakoztatására.
Azért az Anyám tyúkját pedig karika nélkül, felveszem az állandó repertoáromba, a Bóbita, a Bújj bújj zöldág és társaik mellé.

Ezután a Toldi trilógia következik, gyorsan ameddig még nem érti miről szól a rigmus:)

Védőnéni

Ma védőnéni is felhívott, hogy érdeklődjön Kisborsó hogylétéről a szurik után.
Ennek apropóján említem meg, hogy nem tudom hová tenni a védőnéninket.
Túl tökéletes és ez valahogyan nem megy bele a fejembe, ismerve a magyar egészségügyet és a benne dolgozók lelkesedését a munkájuk iránt.
Már 3x volt családlátogatáson, majd minden héten felhív, hogy minden rendben van-e, tud -e segíteni vmit.
Mindig kedves és általában tud jó 5leteket mondani, ha vmi adódik. Más kérdés, hogy még szinte egyetlen tanácsát sem tartottam meg, de ötletes az fix.
Azt sem tudom van-e gyereke, szerintem nincs.
Tegnap a szurik beadásánál is kedves volt, sokat beszél, mindent elmond, teszi veszi a gyereket.
A szurikat miután a dr néni beadta, alaposan elmasszírozta Mr. K. hurkás combocskáiban.
Ezen mindenki meglepődött akinek csak mondtam, mert senki nem látott még ilyen gondos szuri beadást.
..és mégis nekem valamiért nem tudta magát belopni a szívembe.
Fene az emberi természetet, hogy még a jó sem jó!

2 hónapos

Mr K. ma 2 hónapos! :)
Úgy néz ki, hogy a védőoltások nem ütötték ki.
Nézzük csak mi történt eddig velünk.
Anyatejet Kisborsó üvegből kapott az elejétől kezdve, mert nem tudtuk cicire tenni, se a kórházban szakszemélyzettel, bimbóvédővel, se itthon anyukámmal. Tápszert is kapott kiegészítéskén, mert nem volt elég a lefejt anyatej. Milupa Aptamil HA prev. 1 hónapos koráig kapott többet-kevesebbet, de aztán már nagyon kevés tejecske volt, és el is apadt.
2 hasfájós napra emlékszünk apával összesen, mondjuk azok nagyon kemények voltak, mert vigasztalhatatlanúl sírt estétől hajnalig.
Kati tanácsára adni kezdtük neki az Infacolt a 2. héttől, és azóta nincs ilyen gond.
A napirendünk is beállt, bár az esti fürdést ide oda toljuk apával, a szerint, hogy mennyire vagyunk fáradtak.
Többé kevésbé az éjszakát is átalussza babó, ha nem akkor már rutinosan kezeljük a helyzetet.
Eci mama volt velünk az első héten, és most egy hete újból eljött megnézni az unokát, de csak pár napot maradt. Húsvét körül megint jön, már alig várjuk.
Márti mama főzött ránk, és amikor csak teheti jön babázni.
Közben apa is én is betöltöttük a 33-at.
Babó megmutatta milyen az, ha úgy bekakil, hogy csak fürdéssel lehet tisztába tenni. Ez biztosan csak bemutató jelleggel volt, mert apa éppen szabin volt, tudott segíteni és azóta sem volt hasonló, de már felkésültünk.
A fürdéseket az elejétől fogva élvezi, vagy legalábbis elviseli, mert sírás nem volt, csak max addig ameddig beletettük, de az is csak néhány alkalommal.
Már Liberó 3-as pelust hord.
Összegezve piszok nagy mázlink van Kisborsóval, azt hiszem mintagyerek.
Imádjuk egyszerűen!

2009. március 11., szerda

Védőoltások

Ma megkapta Mr.K a kötelező védőoltást, és kapott mellé Prevenárt, Pneomococcus ellen.
Jött Márti mama és elkísért minket a tanácsadásra. Kissé nehezen indultunk, mert a babakocsit nem tudtam rendesen szétnyitni. Az eső is esett, és az esővédőt sem tudtuk, hogy kell pontosan felrakni a babkocsira, de aztán valahogyan odaértünk. Tiszta szerencse, hogy kb 200m-t kell menni.
A dr néni és a védő néni lebeszéltek a Rota vírus elleni oltásról, merthogy mástól is kaphat hányós hasmenéses betegséget, és most nem is tudnák beadni a másik kettővel, ami még 3 hónapig eltart mire minden adagot megkap Mr. K., utána pedig már nem is érdemes beoltatni. Így mondták.
A Meningococcus elleni oltást pedig 1 éves kora körül adják. Így aztán feleslegesen rágtam le mind a tíz körmömet, hogy mi legyen a védőoltásokkal. Melyik igen és melyik nem, stb stb.
Azért a Rotán még gondolkozom...
Szóval a lényeg, hogy Mr.K. Borsó csak kicsikét sírt, és utána hagyta magát megvígasztalni, ameddig a védőnéni elmasszírozgatta az otásokat a combjaiban.
Súlya 2009.02.10-én 4.530g és most 2009.03.11-én 5.710g 1.1180g hízás egy hónap alatt szép teljesítmény. Ügyi vagy kisfiam. Pedig nem is dagi, hanem szép hosszú :)
Most már az ebéd utáni szunyókálás van folyamatban, remélem nem lesz semmiféle mellékhatása az oltásoknak.