NándiLilypie Kids Birthday tickers

2009. július 31., péntek

asztalos

Megint egy mesterember, megint egy fura figura.
Megcsinálta a kiságyat, úgy, hogy Borsó ne essen ki ha felül, ha feláll, és én be tudjam tenni a őt, a szájába meg a cumit, és ezt visszafelé is. Teljesen úgy sikeredett mintha gyárilag is ki lett volna alakítva ez az állása a kiságynak.
Ezután pedig felfúrta a hintát is a nappali plafonba. Apa is próbálta múlt hétvégén, de sehogyan sem akart összejönni. Nagy lyuk, kicsi dübel, aztán lett nagy dübel, de kicsi lett a lyuk...és így tovább :)
És még egy leesett szekrényajtót is megjavíttattam vele. Ez majd hétfőn lesz kész.
Kb. fél évig bírnék foglalkoztatni egy jó asztalost, mert rengeteg 5letem van. Ha hétfőn visszajön, lehet elő is adok neki 1-2 a tarsolyból meglátom mit szól, és mennyiért.

az utca embere

Általában úúútálom az utca emberét. Sokan vannak, mindig ott vannak, hangosak, büdösek stb stb
Azonban mióta Borsóval koptatjuk az utca kövét, egészen más a helyzet. Ez a kis Borsóklegszebbike, mindenkivel "szóba áll", és a a nép csak dicséri, dicséri és dicséri, én meg lassan a keblemre ölelem a lakótelepet :D

2009. július 27., hétfő

dinnye és Borsó

A múlt héten, valamelyik este sétálgattunk. Hazafelé vettünk egy óriási dinnyét amit Apa a karjában hozott. Borsó nagyon figyelte egy darabig, hogy mit ölelget Apa, majd betelt a pohár és kiverte a balhét. Olyan egyértelműn jelezte, hogy nem tetszik neki, hogy az apja a dinnyét öleli, hogy csak lestünk. Úgyhogy dinnye a babakocsiba került, Apa pedig Borsót cipelte hazáig az ölében.
:) Boldogan nézett le a dinnyére a babakocsiba és nagyokat kurjongatott.

mai napunk

nagyon kiadós volt.
Reggel korán Klárikámnál, a védőnőnél kezdtünk, még 8 óra előtt, leadtuk neki a 6 hónapos státuszról a papírt.
Aztán elromboltunk a postára, mert Jani papának holnap lesz a szülinapja, és csomagot készítettünk neki, ajándékokkal.
A posta viszont csak 9-kor nyit. Felháborító, bezzeg amikor még én is ott dolgoztam, nekem 8-kor kellett mindig nyitni.
Akkor átcaplattunk Békás másik oldalára, hogy bejelentkezzünk a fülészetre, mert meg akartam Borsót mutatni egy orvosnak, hogy csak szereti a fülét vagy vmi nem stimmel.
Időpont nincs, viszont negyed órán belül fogadtak. Nincs baja a fülének.
Gyerünk tovább a másik postára. Az már nyitva volt, de ment a klíma és kb. 10 fok volt odabenn.
Az én időmben néhány postán még ablak sem volt, ahol dolgoztam...!
Rombolunk vissza a közösségi házhoz, hogy lesz jó móka, zenés énekelgetés babáknak.
Ottani kiírás szerint negyed 11-kor kezdődik, Interneten 9:30-tól. OK parkba ki, tízórai bekebelez. Visszamegyünk, és végre ráér a portás kisasszony, aki közli, hogy majd szeptembertől.
Persze gondolhattam volna, de reménykedtem, hogy vki végre felfedezi a nyári szünetben rejlő potenciált, de nem.
Aztán hazakocogtunk és Borsó elaludt, én meg jól megírtam a véleményem a közzösségi ház vezetésének, hogy miért nincs akadálymentesítés, és az Interneten friss információ. Válaszra várunk.
Ha már írtam, hát elküldtem a Budakalászi Corába is egy levelet melyben, arról számoltam be az ottani főnököknek, hogy hogyan eb rudaltak ki a Herkules Patikájukból, amikor papucsot akartam venni és kértem a próbaharisnyát. Aszonták, hogy hozzak magammal, mert ez nem cipőbolt. Vagy 40 féle gyógy-lábbelit árulnak.
Válaszra várunk.
A fülem javulgat, viszont vmi kiütések lettek a jobb kezemen és az alkaromon.
Borsó továbbra is nagyon nyügike, viszont amikor jókedve van akkor meg kell zabálni. Olyan nagyon figyel mindenre, és édesen reagál a neki tetsző dolgokra.

2009. július 23., csütörtök

meleg és mások

Eléggé féltem ettől a mai naptól, hogy ki fog, győzni a meleg vagy mi.
Végül is kiegyezhetünk egy döntetlenben. A délelőtt nagyon jól telt, mert már reggel sétáltunk a hűvösben. Összefutottunk a védőnővel, aki 2 hatalmas szatyor babaruhával és játékokkal tepert valahová. Azt hiszem mégis jól működik ez a védőnőelosztjaarászorulóknak dolog, legalábbis ilyen érzésem volt amikor láttam. Kaptunk is tőle egy papírt, az un. fél éves státuszát kell behatárolni igen nem válaszokkal a gyereknek. Pl. átfordul-e hátról hasra? Átveszi-e egyik kezéből a tárgyakat a másikba? stb. mindre igent válaszoltam :) és a megjegyzésbe még beírom, hogy már felül, és van két csudaszépésjólállneki foga :) (Katinak üzenem, van féléves státusz jól emlékszik)
Amúgy ha elfárad, vagy vmi nagyon elvonja a figyelmét, eldől ülésből, és bizony nagyokat koppan a kobakja, pedig vastag takarókat terítettem a szőnyegre. Ezenkívül körbebástyázom párnákkal, hogy bármerre dől, ne koppanjon, de valahogy mindig megtalálja a rést a pajzson.
Remélem ez bele van kalkulálva a koponyája keménységébe, és nem lesz ebből baj.
Aztán kinyitott a játszótér* és hintáztunk egyet, csak tízóraizni jöttünk haza. Délután pedig pancsoltunk a kádban majdnem egy óra hosszat, egészen addig amíg Borsó meg nem unta.
Később aztán nagy alvás volt. Ennek ellenére az este kicsit nyüszögősre sikeredett, ekkor ütött a legnagyobbat a meleg.Mindenki igyon sok vizet ebben a nagy melegben!!!! OKÉ?

Először ettünk egy asztalánál ma Borsóval. Paprikás krumplit főztem, ubisalival, apa hozott hozzá virslit meg csípős Debrecenit, mi ezt kajáltuk, Borsószerelmem pedig paprikát és almát evett, meg néha a tálcát :)
* A játszótér nem lesz a kedvenc helyem, max. ha nincs ott senki más :)
Egy borzalmas nőszemély kislánya bitorolja a hintát minden reggel.

2009. július 22., szerda

panaszkodás

Szegény kicsim egész nap keservesen, panaszosan sírdogál. Nem sikerül mindig felülnie, nem engedelmeskednek a lábai még úgy ahogyan szeretné. A játékot amit kiszemel nem éri el, és nem tud érte menni. Ha mégis elindul akkor is hátrál.
Akkor tudom őt csitítani ha segítek neki felállni, vagy ha enni kap :),
meg ha ideülünk gépezni, most is világ jól elücsörög az ölemben, de ha játszunk az csak rövid ideig köti le.

2009. július 21., kedd

fülem

Megjártuk a Vörösvári úti rendelőt. Kimosták a fülemet, majd kiszipkázták a maradék vizet.
Kaptam vmi antibiotikumos csíkot, amit holnap reggel lehet kivenni, meg fülcseppet azt holnaptól kell használni és néhány nap alatt rendbe jövök állítólag. Nagyon remélem.

kiságy

Eljött az idő, most, hogy Borsó már ül, a kiságy leengedésének. Vasárnap amikor hazaértünk Vállajról Apa le is engedte, de kiderült, hogy nincs 3 állása, csak kettő. Pedig direkt 3 állásosnak vettük. Szóval maxira leengedve bele sem bírok piszkálni a kiságyba. Cumibeadás, betakarás, gyerek ki be tétele teljességgel lehetetlen, még létráról is. Apának minden megy könnyen, úgyhogy vagy növök kb 40 cm-t, kb fél perc alatt vagy ki kell találni vmi mást...
Kati mondja, hogy hozzuk át a Majszi ágyát, mert az nincs ilyen magas.
Én mondom, hívjunk egy asztalost és csinálja meg a 3. állást, de félek, hogy ha még 20 centivel is lejjebb kerül Borsó már akkor sem érek oda.
Egy újabb jó példa, mennyire szerencsétlenül vásárolunk.
Egyenlőre visszatettük eredeti állapotába, és ha moccan a gyerek rohanunk. Pedig van, hogy szeret egyedül lenni ébredés után.
Más!
A fülem megint begyulladt, még Vállajon, amikor vártuk a vihart. Már a házban is nagyon meleg volt ezért nyitva hagytuk a bejárati ajtót egész éjszakára. Hajnalban már éreztem, hogy a jobb fülem feladta.
Aztán jobban lett, de ma reggelre bedurrant igazán. Remélem megúszom egy adag antibiotikummal.

2009. július 20., hétfő

Fogak

Apával próbáltuk Borsó vadonat fogait lencsevégre kapni! Csak próbáltuk, csak próbáltuk...





De aztán sikerült!



Nagyon klassz fogacskák :)

Vállaj

Az elmúlt másfél héten Vállajon voltunk Borsóval. Nagyon jól éreztünk magunkat, Eci mama nem dolgozott, és egész nap csak Borsóval foglalkoztunk.

Mamával már reggel fél hétkor huncutkodtak.

A reggelit is megosztották egymással.

Aztán a mama egyedül inni is megtanította.


Nagyon tetszett a hinta, amit a lányoktól kölcsönkaptunk kipróbálásra.

Meglátogattuk a Dédimamát.

Voltunk anyával kicsit turkálni, és többek között ezt a szerelést találtuk Babónak,

na meg a "kispipőket" ahogy a mama mondja :)

Papa, alakul már az a csülökpörkölt, mert én már nagyon éhes vagyok?!

Freeeeedom

Estére rendesen ki is purcantunk mindig.
Ráadásul a hőség is elviselhetetlen volt. De itt a panelban majd rájövünk, hogy ez az igazi kihívás.

Tádáááááááááám

6 hónaposan, 1 hetesen és 1 naposan Kisborsó felült. Egyedül és tökéletesen egyenes háttal.
Hasra fordul, négykézlábra áll, és addig tolja fel magát, ameddig már térdel és ekkor előrehúzza az egyik, majd a másik lábikóját :) Itt egy kép az első önálló ücsörgésről:
..és aki ücsörög már, annak kijár az extra fürdéskor is :)Köszönjük szépen Eci mamának, aki kitartóan tanítgatta, és erős igényt épített ki Borsóban :)

2009. július 8., szerda

vérnyomásom

Voltunk ma az én doktornénimnél is, és megmérte a vérnyomásomat.
Most először esett meg velem, hogy azt mondta egy doki, hogy majdnem alacsony. ALACSONY AZ ÉN VÉRNYOMÁSOM!!! HIHI HAHA
Persze neki higanyos mérője van, de soha nem mond pontos értéket csak annyit közölt velem, hogy olyan 115 körüli, de mindegy madarat lehetett volna velem fogatni.
Amúgy Apisztól kaptam egy sziperszuper jó OMRON M6-os vérnyomi mérőt 2 hete. Mert megérdemlem :) és mert a másik beszart.

adatok

Ma megint megjártuk a tanácsadást. 5 hónaposan 3 hetesen és 5 naposan a súly:8720g, testhossz:71 cm
Megjelent a másik fogacska is, hogy együtt nőjenek.
Ahogy Kati mondta, ritkán látni egyfogú gyerekeket :D
Levittem majdnem egy egész doboz Elevitet a védőnéninek, hogy adja oda valakinek, de még csak végig sem hagyta mondani, hogy kinek szánom. Kikapta a kezemből, oszt viszlát.
Pedig én mondani akartam, hogy olyannak adja aki tényleg rászorul, ne olyannak aki meg tudja venni csak neki szimpatikus. Van még pár cucc amit szívesen odaadnék valakinek, de azt hiszem már nem a védőnőn keresztül fogom megejteni...

aluszik


Most alszik először hason. IMÁDOM
Posted by Picasa

2009. július 7., kedd

Hőség

Itt a panelban alig-alig lehet kibírni ezt a hőgutát. Az akváriumban a víz 32 fokos, mind a 240 liter.
Még jó, hogy holnap után elhúzzuk a belünket Vállajra.

lejár

Megkaptam az utolsó Terhes GYÁS-t :(, ezt a fizetésemből számolták és igen-igen vidám összeg volt. Mostantól csak GYED-et kapok, na meg persze családi pótlékot, a kettő együtt megközelíti a 100.000.-HUF-ot, ami még mindig jobb, mint majd a GYES lesz.

2009. július 6., hétfő

Hosszú hétvége

Hosszú hétvégét töltöttünk Kehidakustányban.
Borsót nem vittük a vízbe, mert valahogyan semmikor nem voltak ideálisak a körülmények. Volt, hogy túl meleg volt, aztán fújt a szél, és végül már késő este lett. Szóval, kicsinek nyilvánítottuk még, a strandoláshoz. Azt azonban megígérem már most, hogy be fogjuk ezt pótolni kamatostul...
De ami a lényeg, hogy kibújt az első fogacska, alsó jobb 1-es :) tapintani és látni is lehet a recés kis fogcsúcsot.
Néhány kép a víkendről:


-Apa, figyi, itt jön a fogam!
Kehidakustányon nyaralók

Köszi, Kati, ez a verda nagyon frankó, Kisborsónak nyaralásra pont ez való :)
Apának a legjobb.
Kis esti séta.
Játszani mindenekfelett.
Papa neked ígérte, azt az órát, ha már nem esik le a csuklódról.
A reggeli a legjobb nyaraláskor.

Olyan meleg van...

2009. július 2., csütörtök

piacon

:)
Csemege kukorica, 1 cső 100 Ft, de van ahol 98 Ft. Mit ad a véletlen egy olyan helyen tetszik meg ahol 98 Ft. Nagyon szeretjük ezért vettem 12 csövet. Az eladó 2.000.-Ft-ból simán visszaad 800 Ft-ot. Ok, hogy a 4 Ft-ot nem tudja visszaadni, de a 20 Ft az azért visszajár, nemdebár?
Olyan nagyon belejöttek már a kerekítésbe a magyar kofák, hogy beszarás, ők lennének a leghangosabbak ha visszaállítanák az 1,2 forintosokat.

2009. július 1., szerda

alvás

Azt hiszem lassan megkezdődik az alvások számának csökkenése. Szegény babám azt sem tudja mi legyen, nagyon tétova ha eljön az alvásidő :) Olyan édes IMÁDOM!
Ma 5 órakor kelt, (én is nagy dirreldúrral, szégyenlem is magam nagyon, meg apa is, pedig ő még éjszakai műszakban is volt 23-2:30-ig visszament dolgozni) aztán 7-től aludt negyed 10-ig, majd 11-től negyed 1-ig. Aztán délután csak 3-kor aludt el és összesen 3/4 órát. Fél5-kor kaja és 5-kor már meghint ásítozott. Aha, úgy hallom most ébredezik megint. Szóval keveseket alszik így délután már többet van ébren, mint szokott. Biztosan kialakul majd magától az új menetrend. Avagy az egészet fogjuk az időjárásra?!