NándiLilypie Kids Birthday tickers

2010. március 30., kedd

mostanában

Tegnap Borsi elrágcsálta az első marék homokját. A játszótéren egy óvatlan pillanatban betömött egy adagot, a nagyját sikerült kiszednem a szájából, valamennyit kiköpdösött, és valamennyit leöblített egy kis teával.
Ma második alkalommal voltunk csiribiri tornán Majával és Katival. Jó móka a gyerekeknek és nekünk is. Gyorsan eltelik a délelőtt a kölykök pedig jól kifáradnak. Jó látni, hogy Borsi nem fél a többiektől, sőt ha valamit kiszemel akkor azt meg is kaparintja, még a nagyobb gyerekektől is. Mondjuk fel sem néz, hogy éppen kinél van pl. a labda, csak odamegy és elveszi :D Kell, hogy szokja a gyerektársaságot, meg a nyüzsgést és ez kiváló alkalom erre.
A lakásfelújításban pedig ott tartunk, hogy kiválasztottuk a csempét, járólapot, megvannak hozzá a tervek, indulhatnak a megrendelések.
Tegnap jött a kivitelező, még megbeszéltünk pár dolgot és beütemeztük a kezdést: április 19. reggel 7 óra. Addig még aktualizálja a költségvetést, és megírjuk a szerződést, meg kér egy lakáskulcsot.

2010. március 28., vasárnap

Tyúkanyók a csibéikkel

kém a hűtőben

Mai ebédünk bolognai makaróni volt. Apa nagy élvezettel veszi elő ilyenkor a penészesebbnél penészesebb sajtjait a hűtőből, szeretettel nézegeti, kapargatja, szagolgatja, reszelgeti őket.
Ám ma az egyik darab penészkocka csalót rejtett. Egy darab trappista, parmezánnak álcázta magát! :D :D

2010. március 25., csütörtök

Kedves Naplónk!

Tegnap extra fos napunk volt! Nem mondom volt már rosszabb is, de ez is biztos helyet kapott az első 10-ben.
Reggel arra ébredtünk, hogy nagyon lassú az Internet, és apa a rutineljárásokkal nem tudja megjavítani, ettől tiszta ideg. Gyors reggeli és indultunk a Fundamentába, beadni a hitelkérelmünket. Előtte még be kellett szereznünk 1-1 számlakivonatot. Apának az OTP-ben viszonylag hamar kiadják, ám nekem az Erstében nem, merthogy dolgozó vagyok és a dolgozói számlákhoz nem férnek hozzá a fiókban. Azért elmentünk, de a hitelkérelmünket hiányosan nem fogadták be.
Hazaérve Borsinak adtunk gyümit, én meg nekiálltam főzni. Miközben pakolom ki a mosogató gépet eltörök egy pezsgőspoharat. Miközben keresem a fűszereket a pörkölthöz, kiöntök egy főzet kávét. Ezek után kopogtak. Egy ütött kopott bácsi, mondja, hogy ő a késeinket elviszi élezni, mert itt vannak a sarkon egy precíziós géppel és olcsón. Előveszem neki a késeinket, megvizsgálja és közli, hogy mindegyik tompa szar. Ekkor már gyanút foghattam volna, mert a karácsonykor vásárolt igen jó minőségű és élű késeket is vinni akarta...
Igazából gyanút is fogtunk, apa is én is, de ekkor már nem volt vissza út, meg igazán hangot sem adtunk aggodalmainknak. Kisvártatva visszahozta a késeket, erősen olajosan és elkért 3.000.-HUF-ot. Össze-vissza magyarázott, kért egy pohár vizet, alig bírtuk elküldeni...
A kések ugyanolyan állapotban kerültek vissza, ami az élüket illeti, ahogyan odaadtam neki, de miután rájöttünk, hogy nagyon szofisztikáltan bár, de minket most átvertek, már örültünk is neki.
Azt hittük dörzsöltek vagyunk már az ilyenekhez, de mindig van egy új, jó ötletük a csalóknak!
Ezek után estére úgy elfáradtam, hogy apa vállalta a fürdetést egyedül, majd mikor Borsival lefeküdtünk aludni megjavította az Internetet is.

2010. március 21., vasárnap

aludni kell délben

Borsit annak rendje és módja szerint, letettük ebéd után aludni. Ő viszont nem aludt hanem nyávogott, sírt, nyávogott sírt. Gondoltuk a foga nem hagyja elaludni és fél óra után kihoztuk. Ám abban a pillanatban elmúlt minden fogfájás és kesergés.
Nos ha ő így, mi is így!
Fogtuk magunkat újra megterítettünk az ebédhez, és minden teketória nélkül megebédeltünk újra. Mondanom sem kell, hogy Borsi tartotta velünk a lépést, ő is evett :).
Most viszont már kidőlni látszik, hallatszik és talán lesz valami a megkésett déli alvásból.

Szombaton voltam fodrásznál. Nagyon megjártam megint. Olyan kedves volt a fodrásznéni (megint egy új), hogy szabad kezet adtam neki. Erre csinált nekem egy Bundesliga frizurát, mert szerinte ez nekem nagyon jól áll. Nem volt szívem neki mondani, hogy nem hiszem el hogy komolyan gondolja, meg apának mindenképpen szerettem volna megmutatni, úgyhogy eljöttem úgy ahogy voltam. Mondjuk megérte, mert nagyon jót röhögtünk rajta apával és ma reggel újra amikor meglátott :D
Mathauss-nak szólít azóta, és még róla is nehéz olyan képet találni ahol hasonló a hajunk :)

2010. március 20., szombat

Így játszunk mi






Már a második szombatunkat töltjük csempe, padlólap és egyéb ilyenek válogatásával. Ezalatt Márti mama és Nándi papa vigyáznak Borsira. Minden egyes alkalommal hoznak neki egy-egy homokozó szettet is. Várakozáson felül, jól megy neki a játszótéri beilleszkedés. Mindenkit jól megnéz, aki szimpatikusabb annak akar adni egy-egy marék követ is.
Viszont jönnek a hátsó őrlő fogai, és ettől újra nagyon folyik a nyála, és esténkét nagyon nyűgös, valamint új szokást vett fel. Egyszerűen nem hajlandó leülni a kádba, kb 5 perc a fürdés, aztán már jön ki kézzel lábbal.
A délelőtti fél órás szunyókálást lassan elhagyja szerintem, legalábbis 2 napja már nem alszik el, ilyenkor viszont 6 helyett fél hétkor ébred.
Ma megvettük a kanapét, szerelem volt első látásra.
Voltunk egy fürdőszoba szalonba, ahol vagy egymillió féle csempéből és járólapból lehetett választani. Olasz, spanyol, lengyel... majd beleszédültünk, úgyhogy marad a Zalakerámia. Abból is alig tudunk választani...



2010. március 15., hétfő

akkor és most

I M Á D O M !



03.15


Ma van a Nándi papa 68. szülinapja. Sakk szeletet sütöttünk neki.
Már régen tervezem elkészíteni ezt a sütit, mert szerintem nagyon látványos. Az elkészítés azonban közel sem egyszerű és nem az összerakással van a gond, hanem azzal, hogy nincs , egy épkézláb recept a neten. Míg az összerakást hosszasan ecsetelik, a tészta összeállítására, és sütésére alig fordítanak hangsúlyt. Lényeg a lényeg, hogy csekély gyakorlattal rendelkezők, és gyenge idegzetűek ne álljanak neki a sütinek. Az éles szemű olvasó (mint a rejtvényújságokban :)) észreveszi, hogy minden egyek kocka 2 lapból áll össze, azért, mert túl vékony lett a tészta, stb. stb.
Nos, végül is Apisz segítségével összeraktunk egy rudat, 4 helyett!
úgyhogy: Helló sakkszelet! VISZLÁT sakk szelet!


Borsi, mellény, szuperizgi új könyv, Apája

2010. március 8., hétfő

Akvárium

Senki ne fantáziáljon tovább róla. Aki eddig szégyenlős volt az most verheti a fejét a falba, mert tegnap este el is vitték. Ma már csak a hűlt helyét simogattuk.
Tegnap apa, leengedte a vizet és kiürítettük a kellékeket is, aztán este megérkezett a vevő és az utolsó kavicsig mindent elvitt. Jó volt azért, hogy nagyon örült neki és szimpatikus ember volt.
Pedig nekünk nehéz megfelelni :D :D
Ezzel a lépéssel már szembetűnő jelei is vannak a közelgő lakásfelújításnak.
Már egy ideje elkezdtük tervezgetni...aztán bevontunk egy lakberendezőt is... most ő tervez.
Kiválasztottuk a kivitelezőt, lementünk hídba az árajánlattól, de lassan megemésztjük és ha minden terv szerint megy akkor április 19-én felvonul a munkáscsapat. Mi pedig beköltözünk Árpi, alig használt legénylakásába a felújítás idejére.
Alig várom már, hogy az előtte-utána képeket tölthessem fel ide. De a beszámolók írását is szívesen csinálom majd. El vagyunk rá készülve, hogy amit lehet azt elbénázzuk, rosszul választunk ki mindent, hozunk egy csomó rossz döntést stb. stb. csak ahogy szoktuk.
Tegnap anyukámmal beszélgettünk telefonon, mondom neki, hogy nézegetjük már a csempéket, padlólapokat. Erre ő: -Úgysem fogtok jót választani.
Mire én: -Tudjuk!
Viszont elhatároztam, hogy a lehető legkevesebb idegeskedéssel fogom végigcsinálni, és megpróbálom boldogan elkölteni a 4 évig gyűjtögetett csomó pénzt.
Amúgy pedig ezt hallhatjuk Borsószerelmemmel mostanában, ez a kedvencünk. Nagyon bejön nekem is és ő is tátott szájjal hallhatja.

2010. március 6., szombat

Akvárium

Van egy eladó akváriumunk. Hirdetés és paraméterek itt. A linkelt hirdetéstől eltérően kedves barátainknak és olvasóinknak jutányos, 0 forintos árért "eladó", amennyiben érdeklődés mutatkozik iránta.

2010. március 2., kedd

evés, alvás, séta

Nagyon jó étvággyal eszik Borsi. Néha már el sem hiszem, hogy egy félórán át folyamatosan eszik és még mindig enne, de akkor már nem adok neki :). Ez általában az ebédekre igaz. A többi étkezésnél jóval mértéktartóbb.
Kenyér+felvágott kockákat adtam neki tegnap uzsonnára. Ha a szájába adtam, szépen megrágta és lenyelte. Ha elé tettem a tálcára, levette róla a húst, és a kenyeret visszadobta. :D
Egyre nagyobb csibész, és megérkezett a dackorszak is.
Tegnap rekordalvás volt délben. Fél 1-kor vittem be, és fél 5 kor hoztam ki a szobájából.
Mai sétánk végén megint kivettem a babakocsiból, bár tiltakozott kicsit, de mégiscsak hazasétált. Fel a lépcsőn, liftbe be, liftből ki, bejárati ajtón be. Olyan boldog ilyenkor, büszke magára nagyon. Persze 1000 el dicsérgetem is.
Miközben sétált utolért minket egy néni. Mondta neki ő is, hogy milyen ügyesen sétál, na ettől majd belém bújt új félt, de aztán csak továbbsétált. A néni kérdezi, hogy ugye kislány? Mondom nem kisfiú. Teljesen elképedt, merthogy "Olyan szép arca van, biztos voltam benne, hogy lány!"
:D

2010. március 1., hétfő

labdabaj

Ismerkedés a labdával pár másodpercben. Sima landolás volt sírás nélkül, mi jobban megijedtünk.

facebook

Apa a szegény disznóról is csinált 2 képet, akció közben és elküldte a facebookra, ott meg lehet nézni, aki erős idegzetű.

húsleves

Tegnap ebéd után indultunk vissza Bp-re. Csakhogy még nem voltunk csak 95%-ig összepakolva. Borsi pedig azonnal követeli a déli alvását -jószokásszerint- amint az uccsó falat lecsúszik a torkán.
Úgyhogy óriási rohangálás kezdődött, hogy mindent összeszedjünk és indulhassunk, hogy Nyivákborsi bevághassa a szunyát. A lényeg a lényeg, hogy majdnem a fagyasztóban hagytunk a disznó javát.


Utolsó pillanatban kaptunk a fejünkhöz, és raktuk a szinte már guruló autó csomagtartójába.
Így ma csinálhattam egy nagy fazék húslevest, karajcsontból. Reggel fél 7-kor már főtt, fél 12-ig.
A lehető legkisebb lángon. Borsinak kétszer is kellett szednem ebédnél.
A hétre pedig van elegendő leveskészletünk apával, ugyanis rászoktunk, hogy vacsorára (vagy csak úgy) levest eszünk a tévé előtt, nagy 6 dl-es bögrékből.

szavakban

Szóval megérkeztünk, Borsi kiakadt mindenkitől, sírt nagyon, és bújt az apjába. Megkaptuk, hogy nem visszük elégszer idegen emberek közé. Először zokon vettem, de aztán rájöttem, hogy a világon semmi értelme nincs.
Mikor megbarátkozott mindenkivel és mindennel már jól elütötte az időt az idegen terep megismerésével. A magasabb küszöbökben vagy 2* elesett, de aztán mintha vmi radar lett volna a lábában, olyan ügyesen lépte át őket, pedig egyáltalán nem néz a lába elé.
A disznóvágáson szerencsésen túlettünk, pedig nagyon féltünk tőle, hogy mi lesz. Általában 2 db 2 mázsás disznót vágunk, most meg egy másfél mázsás volt csak az áldozat. Mondhatom új gyakorlat volt csak. Persze hús sem lett sok, már csak azért sem, mert az összes sonkát meghagytuk füstölésre. Húsvétra készen lesz, azt ígérte Jani papa. Akkor megyünk megint.

Sajnos apának azóta nagyon fáj a dereka, semmi gyógyszer, semmi kenőcs nem használ neki. Éppen csütörtökön megy üzemorvoshoz, ott majd előhozakodik a bajaival, hátha vmi értelmes szakorvost sikerül kifognia valahol.

képekben

Úton...
Megérkeztünk! Mi van enni?
Ok, vigyünk fát a tűzre.
:)
Labdázni a legjobb!
Mindenki focizott.
Apával néha kellett azért tanácskozni.
Aludott 1-et, miközben mi a hurkát töltöttük,
meg a zsírt kisütöttük.

Aztán, követ válogattak a mamával.

Majd elfogytak a kövek.
Csak míg evett vmit.
...és megint követ válogattak :)