Azt hiszem ma értem el, eddig szülői pályafutásom, legnagyobb eredményét.
Természetesen Borsi tanított meg rá, hogy csak is, és kizárólag türelemmel lehet célt érni nála.
Ma hazafelé Csiribiriről még a babakocsiba sem akart beülni, végig sétált hazáig, és közben végig bohóckodtunk és röhigcséltünk. Az utolsó 100 méter már alig bírta megtenni, nagyon fáradt volt.
Itthon aztán elszabadult a pokol. Még úgy ahogy hagyta hogy átöltözzünk, de aztán kész, teljes ko.
Nem akarta abbahagyni a kézmosást, aztán fogat akart mosni, aztán azt sem akarta abbahagyni. Enni sem akart, és aludni sem. Sírt sírt sírt nagyon. Mindenáron, hogy kapcsoljam be neki Noddyt.
Én meg csak magyaráztam neki, hogy hagyja abba a sírást, előbb aludni kell egy kicsit, csak utána nézhet mesét. Eleinte nem is hallotta annyira átadta magát a hiszti és sírás keverékének.
Én meg összeszorított fogakkal, próbáltam nem kijönni a sodromból. Csak mondtam a magamét rendíthetetlenül. Lényeg a lényeg, hogy ő is összeszorította a fogait és nagy erőfeszítések árán abbahagyta a sírást. Hagyta hogy megtöröljem az orrát és hozta az alvófelszerelését, hogy akkor menjünk aludni, ha nincs más lehetőség. Az ölemben 2 takaróval 1 kutyával és egy 15 kilós gyerekkel belerúgtam a kisszékébe. 3 helyen ütöttem meg a sípcsontomat, majd megőröltem úgy fájt, de az arcom sem rezzent, csak dicsértem hogy milyen ügyes és rendes, és mennyire jó lesz majd aludni...
Már alszik.
Sajnos megint nagyon folyik az orra és köhög is, főleg alvás elején. Jönnek a hátsó őrlőfogai valószínűleg ez is közrejátszik, mind az orrfolyásban, mind a magatartásába.
Az előző bejegyzéshez annyit, hogy Kati mutatta ezt az Örkény novellát, ami nagyon-nagyon jól mutatja, hogyan vagyunk ezzel a beszélés dologgal.
Aki nem lép egyszerre,
Bejegyzések
