NándiLilypie Kids Birthday tickers

2011. február 18., péntek

játszócsoport

Tegnap végre valahára elmentünk a bölcsi játszócsoportjába. A bölcsőde vagyis a bölcsivel együtt az önkormányzat üzemelteti. 9-12-ig lehet ott lenni naponta, 1.000 forintért. Van egy nevelőnő, aki ott koordinálja a helyzeteket és levezényli a napot.
Nagyon jól éreztük magunkat. 2 nagy 2 két kisebb szoba áll a gyerekek és anyukájuk rendelkezésére, dugig játékokkal. 2 csúszda, autók, amibe be lehet ülni, bevásárlókocsik, mágnes és krétatábla, építők, mászóka, gyurma szoba stb. stb. Van még mosdó is ahol gyerek wc és mosdó van felszerelve. 10 órakor tízórai (gyümölcslé) délben pedig ebéd. Két 10 perces foglalkozást tart a nő a gyerekeknek, de nem kötelező jelleggel, a spontán figyelemre összpontosítva (nagyon helyesen). Legalábbis elmondása szerint, de azért látszik rajta, hogy ha nem menne köré senki akkor bizony abbahagyná az énekelgetést. Úgyhogy ha a Nándi nem is, én feltétlen odamentem és vele énekeltem meg csináltam amit kellett :D
Ebédnél leült a kis asztalhoz és evett a többi gyerekkel. Olyan kis tüneményes volt. Nem sokat kanalazott a csőben sült karfiolból sonkával, viszont gond nélkül küldte rá a vizet, nem kérte ki magának, hogy nem szörpi vagy gyümölcslé. Aztán kaptak 3 szelet kivit, amit seccperc alatt legyűrt. Nem teketóriázott fogta a kis tálkáját odament a nőhöz és közölte, hogy töttő :D.
Kapott is egy szeletet, be is küldte még mielőtt visszaért az asztalához :D Ment újra, de már nem kapott, mondta neki a nő, hogy várjon egy kicsit, hogy a többiek fognak-e kérni repetát. Visszaült a helyére, kifordulva az asztaltól és az ölében a tálkával várta a sorát. Aztán kapott is még két fél szeletkét. Hazafelé elaludott a babakocsiban, pedig a legnagyobb hóviharban sikerült elindulnunk. Itthon persze, mint aki 10 perc alatt világ jól kipihente magát, kipattantak a szemei és semmi délutáni alvás nélkül 8-kor már aludott este.
Nagyszerű lesz ez, hogy felkészüljön az óvodai rutinra. Ebéd előtt közös kézmosás, együtt evés, nem rohangálás evés közben, szót fogadni az óvónéninek, gyerekekkel játszani stb.
Mondjuk azt kicsit kifogásolom, hogy az anyukákat még csak egy kávéval sem kínálják meg :(

1 megjegyzés:

  1. Igen, mi is ilyenre járunk péntekenként, igaz, itt nincs kajcsi, reggel 9-től 10.30-ig tart. Arián sem nagyon vesz részt a feladatokban, de nem tudom hibáztatni, mikor fullra van tömve a terem játékokkal. Egy-egy dologra odaáll, csinálgatja, aztán megy vissza főzni, stb. :). De jó, hogy jártok, szokja a közösséget, nagyon hasznos lesz.

    VálaszTörlés