NándiLilypie Kids Birthday tickers

2011. január 5., szerda

Szóval

olyannyira zokon vette a hétfői apátlan reggelt, hogy belázasodott. Gondolom azért inkább vmi vírus miatt. 38-39 fokos láza volt alig bírtuk letornázni 2 szerrel. Kedden már nem volt láza, de azért persze levittem a dokinőhöz. Jó kis műsort adott le, nem nagyon hagyta magát levetkőztetni, megvizsgálni. A dokinő és a nővérke pedig ilyenkor olyan segítőkészek, hogy majd elaludtak míg én próbáltam megnyugtatni és jobb belátásra bírni Borsit. Végül a dokinő megunta és szólt 2 jó szót a gyerekhez, és máris meg tudta vizsgálni.
Tiszta a tüdeje hála az Égnek, és nem is kaptunk semmi gyógyszert, csak Pro-Kidet javasolta, hogyha fájlalja a hasát. A torkát is fájlalta és piros is volt ezért kapott egy adag Nurophent fájdalomcsillapítás gyanánt, lefekvés előtt.
Az ünnepek óta nem kell már olyan nagyon korán, így fél 8 - 8 körül szokott ébredezni.
Éppen megállapodtunk Apisszal, hogy egyik reggel én, másik reggel ő kell majd korán a gyerkőccel, de nem is volt rá szükség, mert mindenki aludt átlag 8-ig.
Én is beteg vagyok továbbra sincsenek ízek, illatok. Tegnap lementem az orrfülgégészetre, de szabadság miatt zárva volt. Majd ma újra próbálkozom valahol máshol. Aztán újra lefőzöm a karácsonyi menüt, hogy megkóstoljam.

2 megjegyzés:

  1. Jaj, hát gyógyuljatok meg! Szegény Kisborsó, meg szegény Te, gyors jobbulást Nektek!

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást nektek, Borsi gyógyuljon meg hamar! Ebben a trutyis időben mindent olyan könnyű összeszedni...

    VálaszTörlés