beteg

Szegény Babácskám nagyon beteg :( Reggel sírva ébredt. Fél 11-kor már 39,6 a láza a reggel beadott Nurophen ellenére. Gondolkodás nélkül kihívtam a dokinőt. Aztán délben lement a láza és elaludott. Ekkor visszamondtam a dokinőt. Aztán hasmenése volt vagy hatszor. Ha evett vmit azt ki is hányta.
20 percenként adtam neki inni. Felváltva kúpot és Nurophent. Fél kilenckor letettük aludni, már nagyon álmoska volt. Eddig még nem ment fel a láza, de még ellenőrizzük párszor.
Olyan nagyon sajnálom szegénykémet. Azt sem tudja mit kezdjen magával, amikor csikar a hasa.
Aztán meg enne, de amint lenyeli már jön is vissza.
Nagyon-nagyon remélem hogy holnap már jobban lesz egy fokkal legalább. Megyünk dokinénihez, remélem nem mond semmi rosszaságot.

alszik

Azt hiszem ma értem el, eddig szülői pályafutásom, legnagyobb eredményét.
Természetesen Borsi tanított meg rá, hogy csak is, és kizárólag türelemmel lehet célt érni nála.
Ma hazafelé Csiribiriről még a babakocsiba sem akart beülni, végig sétált hazáig, és közben végig bohóckodtunk és röhigcséltünk. Az utolsó 100 méter már alig bírta megtenni, nagyon fáradt volt.
Itthon aztán elszabadult a pokol. Még úgy ahogy hagyta hogy átöltözzünk, de aztán kész, teljes ko.
Nem akarta abbahagyni a kézmosást, aztán fogat akart mosni, aztán azt sem akarta abbahagyni. Enni sem akart, és aludni sem. Sírt sírt sírt nagyon. Mindenáron, hogy kapcsoljam be neki Noddyt.
Én meg csak magyaráztam neki, hogy hagyja abba a sírást, előbb aludni kell egy kicsit, csak utána nézhet mesét. Eleinte nem is hallotta annyira átadta magát a hiszti és sírás keverékének.
Én meg összeszorított fogakkal, próbáltam nem kijönni a sodromból. Csak mondtam a magamét rendíthetetlenül. Lényeg a lényeg, hogy ő is összeszorította a fogait és nagy erőfeszítések árán abbahagyta a sírást. Hagyta hogy megtöröljem az orrát és hozta az alvófelszerelését, hogy akkor menjünk aludni, ha nincs más lehetőség. Az ölemben 2 takaróval 1 kutyával és egy 15 kilós gyerekkel belerúgtam a kisszékébe. 3 helyen ütöttem meg a sípcsontomat, majd megőröltem úgy fájt, de az arcom sem rezzent, csak dicsértem hogy milyen ügyes és rendes, és mennyire jó lesz majd aludni...
Már alszik.
Sajnos megint nagyon folyik az orra és köhög is, főleg alvás elején. Jönnek a hátsó őrlőfogai valószínűleg ez is közrejátszik, mind az orrfolyásban, mind a magatartásába.

Az előző bejegyzéshez annyit, hogy Kati mutatta ezt az Örkény novellát, ami nagyon-nagyon jól mutatja, hogyan vagyunk ezzel a beszélés dologgal.

Örkény István: Nápolyi

A fiam, a gazember, nem akar beszéni. Nemsokára meglesz kétéves, de annyit, hogy papa is csak kegyes úri jókedvében hajlandó kimondani. Másfelől azonban hibátlanul érti az emberi beszédet, s a legbonyolultabb feladatoknak is játszva a végükre jár. "Eridj ki a konyhába, és mondd meg anyádnak, hogy el kell mennem, adjon ebédet." Kimegy a konyhába, valamit muzsikál az anyjának, két perc múlva itt az ebéd.
Az a legingerlőbb a dologban, hogy ő nem tanulja meg a mi beszédünket, de mi az övét igen. Szép lassan rácsalogatott minket az ő kézzel-lábbal, mutogatással kevert tolvajnyelvére. Ha valamit keres, s megtalálja, fülsértő í-zéssel sikoltja világgá örömét; ha nem találja, egy hosszan elnyújtott nyee-vel adja tudtunkra bosszúságát, de azt is olyan idegtépő hanggal, mint amikor a porcelántányéron megszalad a kés. Ha szomjas, odacibál a fiókos szekrényhez, ahol tavaly ilyenkor, amikor betegen feküdt, a szaharinos tea állt. Azóta odajárul vízért, s ha megkapta, jóleső hömmentéssel jelzi elégedettségét.
Gondoltam, ebből elég. S tegnap, mikor csak ketten voltunk idehaza, leültünk szépen a szőnyegre, szemtül szembe, s azt mondtam neki:
- Most pedig, kedves fiam, beszélgetni fogunk.
- Höm - mondta elégedetten, s biztató tekintetet vetett rám.
- Nem, fiam - válaszoltam határozottan. - Mi most magyarul fogunk beszélgetni.
Meglóbáltam egy tízdekás papírzacskót, melyre az Édességbolt címe volt rányomtatva, amitől az ő arckifejezése még barátságosabbá derült, azt a gyanút keltve bennem, hogy titokban nemcsak beszélni, hanem talán olvasni is tud már. Szedtem kifelé a nápolyiszeleteket, s bicskával még apróbb szeletekre szabdaltam őket, akkorára, mint egy mokkacukor. Mesterségemből kifolyólag tudom, hogy a magyar nyelv milyen gazdag szavakban.
Az elsőt odatartottam az orra elé.
- Mondd szépen: kérek.
Kitátotta s becsukta a száját, jelezvén, hogy oda helyeztessék a nápolyi. Én azonban nem az ő szájába tettem a nápolyit, hanem a magaméba, s nagy gusztussal, ropogtatva kezdtem rágcsálni.
- Nyee! - rikoltott fölháborodásában.
Megmutattam a második nápolyit.
- Mondd szépen: kérek.
Nem mondta. Megettem. Elővettem a harmadikat. Mikor azt is megettem, azt mondta: bebbe, amit még sohasem mondott volt, de nyilván azt jelenti, hogy piszkos zsaroló. A negyedik és az ötödik nápolyi tűnt fel és tűnt el, amikor - a hatodik láttán - egyszerre így szólt:
- Kéek.
Drámai pillanat volt. Ha most odaadom a nápolyit, akkor húsz év múlva az ideggyógyászok hipnotikus álomba fogják leszoktatni a raccsolásról. Meglehet, bestiális apa vagyok: a hatodikat is megettem.
- Csak a grófok raccsolnak, kedves fiam. Mi nem raccsolhatunk, mert a te apád csak egy nyomorult író.
Vidáman elmosolyodott és így szólt:
- Író.
Gyönyörűen mondta. Mint amikor összeroppantunk egy diót, úgy reccsent az az r. Ismerek egy kopasz írót, aki két évre elmenne juhászkutyának, ha egy ilyen r-t ki tudna nyomni magából. Őneki alkalmasint odaadták a nápolyit.
Most már én is odaadtam. Lassan és látható büszkeséggel rágta, talán mert érezte, hogy ez volt az első falat, amelyért megdolgozott. Megmutattam a következő nápolyit.
- Mondd szépen: cukor.
A szóvégi r-t kimondani már férfimunka. Kimondta. Kimondta, hogy kenyér, hogy virág, hogy alma, hogy madár, hogy rocska...Talán egy félóra hosszat csevegtünk kéttagú szavakban; amit mondtam, mondta utánam. Ekkor vérszemet kaptam és így szóltam:
- Mondd szépen: reszkető rózsabokor.
Nézte az én mindent tudó számat, éas elkezdte utánaformálni az ő rózsaszínű, puha, szamócalevél nagyságú ajkával e két szót. De ők nem akartak világrajönni, megkapaszkodtak valahol, összegabalyodtak, csak valami alaktalan habarék bukott ki száján. Lehajtotta fejét, és elkezdett sírni. Bennem pedig előötlött valami, valami, amire sohasem gondoltam, amit már régen elfeledtem, s ami soha vissza nem ötlött volna az emlékezetemnben, ha sírni nem látom a fiamat - az, hogy amit tudunk, milyen fáradalmak és kínok és töredelmek árán tudjuk. Elszégyelltem magam, kifújtam az orrát, kezébe nyomtam a nápolyizacskót, és kimentem a szobából. Tíz perc múlva benéztem hozzá, még mindig a földön ült, eszegette a nápolyit, és hüppögött.

játszócsoport

Tegnap végre valahára elmentünk a bölcsi játszócsoportjába. A bölcsőde vagyis a bölcsivel együtt az önkormányzat üzemelteti. 9-12-ig lehet ott lenni naponta, 1.000 forintért. Van egy nevelőnő, aki ott koordinálja a helyzeteket és levezényli a napot.
Nagyon jól éreztük magunkat. 2 nagy 2 két kisebb szoba áll a gyerekek és anyukájuk rendelkezésére, dugig játékokkal. 2 csúszda, autók, amibe be lehet ülni, bevásárlókocsik, mágnes és krétatábla, építők, mászóka, gyurma szoba stb. stb. Van még mosdó is ahol gyerek wc és mosdó van felszerelve. 10 órakor tízórai (gyümölcslé) délben pedig ebéd. Két 10 perces foglalkozást tart a nő a gyerekeknek, de nem kötelező jelleggel, a spontán figyelemre összpontosítva (nagyon helyesen). Legalábbis elmondása szerint, de azért látszik rajta, hogy ha nem menne köré senki akkor bizony abbahagyná az énekelgetést. Úgyhogy ha a Nándi nem is, én feltétlen odamentem és vele énekeltem meg csináltam amit kellett :D
Ebédnél leült a kis asztalhoz és evett a többi gyerekkel. Olyan kis tüneményes volt. Nem sokat kanalazott a csőben sült karfiolból sonkával, viszont gond nélkül küldte rá a vizet, nem kérte ki magának, hogy nem szörpi vagy gyümölcslé. Aztán kaptak 3 szelet kivit, amit seccperc alatt legyűrt. Nem teketóriázott fogta a kis tálkáját odament a nőhöz és közölte, hogy töttő :D.
Kapott is egy szeletet, be is küldte még mielőtt visszaért az asztalához :D Ment újra, de már nem kapott, mondta neki a nő, hogy várjon egy kicsit, hogy a többiek fognak-e kérni repetát. Visszaült a helyére, kifordulva az asztaltól és az ölében a tálkával várta a sorát. Aztán kapott is még két fél szeletkét. Hazafelé elaludott a babakocsiban, pedig a legnagyobb hóviharban sikerült elindulnunk. Itthon persze, mint aki 10 perc alatt világ jól kipihente magát, kipattantak a szemei és semmi délutáni alvás nélkül 8-kor már aludott este.
Nagyszerű lesz ez, hogy felkészüljön az óvodai rutinra. Ebéd előtt közös kézmosás, együtt evés, nem rohangálás evés közben, szót fogadni az óvónéninek, gyerekekkel játszani stb.
Mondjuk azt kicsit kifogásolom, hogy az anyukákat még csak egy kávéval sem kínálják meg :(

télifagyi

élménybeszámoló

Vasárnap délben Borsit Márti mamára és Nándi Papára bíztuk és uccu elindultunk a Millenárisra a Kézműves Magyar Ízek Vásárára.
Olyan borzalmas volt az egész, pedig úgy készültünk rá. Alapjában véve jól volt megszervezve, és mindenfelé csak jókat olvasok róla, de nekünk nem sikerült jól érezni magunkat. Ez a vásár a pofátlanok Mekkája volt ugyanis. A szervezők kezdték ott, hogy 1.900.-HUF/koponya a belépő és ezért nem kapsz semmit, de semmit, sőt állhatsz sorba a kígyózó sorban a jegyekért úgy, hogy a parkolásod 250 huf/órával ketyeg.
Mindegy bemegyünk, de semmit nem látni, csak a magasan lévő feliratokat, mert a standokra jó 3 ember vastagon rágyógyulva a nép.
Lipóti pékség óriási stand még oda is férnénk, de minek, ismerjük szeretjük a termékeit.
Cserpes szintén.
A sajtoknál és a húsárunál iszonyú tolongás, egy karika kolbászhoz nem lehet hozzáférni, mert nincs kirakva, ha szerencsés vagy meghallja a kiabálásodat az eladó és a kése hegyével nyújt egy egy karikát. Ugyanez a sajtoknál. A kóstoltató tálak üresek, a nép már már lincshangulatban közli, hogy ugyan tegyenek már rá vmit. Erre az árus kontráz, hogy megáll az esze, mert mindent pillanatok alatt felzabálnak.
Aztán Apisz valahogy betuszkol az egyik sajtoshoz, szorosan mögöttem áll. Kérek ebből is abból is kóstolót. Kapok kis darabkákat, amit kettéharapok és nyújtom hátra neki. De az árus nem kapcsol, hogy talán adhatna még egy kis darabkát. Mindegy. ötlet szerűen veszünk három féle sajtot. Aztán már ki is penderít minket a hömpölygő potyalesők sokasága. Majd leülünk egy csendes kis sarokba elmajszoljuk az egyik sajtot, ami nagyon finom, de már nincs erőnk egy újabb menetre, hogy vegyünk belőle többet is :(
A szörpös néni a kelleténél, hajszállal erőszakosabban mondogatja, hogy nagyon sok antioxidáns van a szörpjeiben, és jobb ha azonnal megvesszük, de kínálni már nem esik neki jól, mert egyik abból, másik másikból kér. Szinte kiveszik a kezéből a kancsót, majd a kezükre csap, hogy majd ő adja ne nyúlkáljanak hozzá.
Átmegyünk a valamivel békésebb csokirészlegre. Unott, portékáikat féltő eladók. Kóstolót csak pult alól adnak, annak akit beszélgetés közben méltónak találnak. Elképedünk, odébbállunk.
Az emeleten borok, pálinkák, sör.
500huf a pohárbérlés kóstoláshoz. Minket nem érint, nem akarunk borozni, még csak meg sem nézzük a borokat és pálinkákat. Enni szerettünk volna :( A sörös standot viszont jól megnézzük. Meggyes sört iszunk és vásárolunk is. Érdekes jópofa sörök, igazi sörimádó bácsi kínálja (nagy pocakkal).
Vissza a földszintre próbálunk egy újabb kört futni, hátha van valahol egy rés a pajzson, de nem nagyon. Veszünk még egy üveg paradicsom chutneyt, amiből lehet almásat is vettünk volna, ha kapunk belőle kóstolót, de nem.
Szétfagyunk mire sorra kerülünk a parkolóóránál, hogy kifizessük a parkolási díjat. Elhajtunk. Kínait ebédelünk. Szerintem nem a mi szégyenünk.
Borsi a kanapén alszik békésen a mama és a papa között. Megisszuk a söröket, krémest eszünk hozzá és panaszkodunk, pedig a szánk íze immár jó.

csak lábát

Ma ortopédiára voltunk bejelentkezve. Szépen elmagyaráztam itthon Borsómnak, hogy dokibácsi megvizsgálja, de csak a lábát. Nem, nem a szájába biztosan nem fog benézni.
Oké, bele is egyezett ment minden rendesen, ám amikor bementünk a rendelőbe meggondolta magát és nem működött együtt. A dokibá azért megszakértette és azt mondta nincs semmi gond, mindene rendesen fejlődik. Évente kell kontrollra vinni.

A cumiról pedig egyszerűen leszoktatja magát. Megrágcsálja őket, aztán amikor azok kilyukadnak már nem olyan jó velük cumizni. Egyiket a másik után hajítja el! Hurrá hurrá!!!!

Csiribiri tornán pedig már nagymenőnek számít. Belejött nagyon, örömmel öltözik reggel ha megyünk és jól érzi magát az órákon. Tudja mi után mi következik, szállítja a kellékeket a Barbi néninek, és csinálja a gyakorlatokat. Megvettük a Csiribiri könyvet is, úgyhogy itthon csont nélkül lenyomatom az egész órát. Naponta többször :)


Tegnap megkaptam a szülinapi ajándékomat Apisztól :)
Már karácsony előtt sokat kérdezgettem őt mindenféle e-könyv olvasóról, de akkor még sok volt velük a baja, drágák, nem túl jó konstrukciók stb.

Most meg már a márciust sem bírta kivárni :D

földrengés

Tegnap este, megmozdult alattunk a föld!
Éppen anyukámmal beszéltem telefonon:
-Anya, most leteszem, mert földrengés van!
Nem gondoltam, hogy valaha kimondom ezt a mondatot.
Nem tartott tovább 5-10 mp-nél, de nagyon félelmetes volt. Apisszal egyásra néztünk, aztán a csillárra. Mozog a föld!
Kihallgatóztunk a lépcsőházba, van-e pánik, de sehol-senki, így aztán valahogy megnyugodtunk, azért benyomtunk 1 üveg pezsgőt, lefekvés előtt.
4,8-as erősségű, gyengének mondott, de már érezhető földrengésen vagyunk túl.
Nos, megtapasztaltuk ezt is, reméljük ennyi volt és az utórezgéseket már nem fogjuk érezni.

Beszélgettünk, hogy adjuk el a 9.emeletit és vegyünk egy biztonságosabb házat. Igen ám, de máshol van belvíz, árvíz, vörös iszap, munkanélküliség. Szóval azt hiszem maradunk.

Android, a droid

Tegnap este Apisz ezzel állított haza. Nekem hozta. Most Androidul tanulok. Első körben este megtanított felvenni a telefont ha csörög, mert egyedül nem jöttem rá hogyan kell, és nem sikerült. Hiába, haladni kell a korral....
Egyenlőre sikerült, Borsitól távol tartanom, kíváncsi vagyok meddig!

mese, mese meskete...

Egyszer volt hol nem volt, egy össze-vissza hajú kisfiú. Úgy hívták Borsi, Birzi-Borzi Borsi. Sehogyan sem engedte, hogy a szülei levágják a haját. Egy vasárnap délelőtt azonban tűrhetetlenné vált a helyzet. Szegény kisfiúnak állandóan csiklandozták a fülét és a szemét a túl hosszú hajszálak.
Nagy nehezen rábeszélték a szüleik Borsit, engedje meg, hogy az apukája levágja a haját. Anyukája pedig kész volt akár tótágast is állni, hogy a kisfiú ne érezze rosszul magát eközben.
Valahogy sikerült itt-ott rövidebbre vágni a frizuráját, máshol pedig sokkal rövidebbre, de van olyan hely is ahol maradt amilyen volt. Sőt, egy ízben a nagy fejmocorgatás közben még a fülét is megcsípte Apukája az ollóval.
Most van egy félig meddig megnyírt hajú kisgyermek, akinek az anyukája napi egy vágással próbál javítgatni a kinézetén. Ennyi a limit Borsinál. Napi egy nyisszantástól még nem borul ki. Szigorúan egyet ha vág az anyukája, azt szépen kibírja fejmoccantás nélkül.
Anyuka és apuka megfogadta, hogy legközelebb hajnyírógéppel próbálják.
Egyszer már úgy megnézném ezt a gyereket, egy jó képességű fodrász keze nyomát viselve.

A képen: az új frizura+ Apisz szülinapi Túró rudi tortája

Kép ugyan nincs róla, de megemlítem, mert nagyon finom volt a hétvégi ebédünk.
Gorgonzolás spenótos csirke rizzsel. Borsi gorgonzola mentesen ette, falta még ma ebédre is.